Budai Vigadó

Az Oszmán uralom idején a vigadó helyén egy törökök által épített raktárépület állt, amit később fegyverraktárként használtak. Az épület egy többször kiegészített, toldozott, nem túl bizalomgerjesztő ház volt, barokkos stílusban épülve.

A 19. században a folyamatosan fejlődő polgári lakosságban megfogalmazódott az igény arra, hogy Budán is legyen Vigadó. Ugyan voltak kulturális programok a budai oldalon is, de nem volt olyan hely, ahol a nagyobb vígasságok vagy események is elfértek volna. A városlakók először 1892-ben kértek engedélyt az alpolgármestertől, egy kulturális palota felépítéséhez Budán, ahol ezentúl megtarthatják a rendezvényeiket.

Sajnos megfelelő telek hiányában a terv függőben maradt. 1894-ben a fegyvertár épülete a főváros tulajdonába került. Ez a fegyvertár alkalmasnak tűnt a Vigadó helyszínének, természetesen alapos renoválás után. A főváros az épület mellett elhelyezkedő telkeket is megvásárolta. 

1896-ban két építész nyerte meg a tervezési pályázatot, Kallina Mór és veje, Árkay Aladár.
Nehéz volt olyan épületet tervezni, ami minden kritériumnak megfelel és elfér benne a színházterem, könyvtár és az egyéb kulturális eseményeknek otthont adó terek. A pályázat után két évvel kezdődött el a kivitelezés, 1898-ban. Az épület 1900-ra elkészült, a végeredmény egy kétszintes belső udvaros palotaépület lett, neoreneszánsz stílusban. Az ajtók és ablakok kialakítást az itáliai reneszánsz palotaépítészet ihlette. Az épületnek eredetileg két díszbejárata és egy mellékbejárata volt. Az első emeleten hatalmas félköríves ablakok a második emeleten kisebb méretű, kerek ablakok voltak, melyeknek gazdag díszítettsége barokkos jelleget kölcsönzött. 

Az épületre nézve megfogalmazódik bennünk, hogy egy ilyen fontos intézmény miért van ennyire szerényen díszítve, nyilvánvalóan a költségvetésen akartak spórolni. Hihetetlen, de az épület szobordíszeit készítő művész neve sem a szakmai publikációkban sem a korabeli sajtóban nem szerepel. Ennek talán az lehet az oka, hogy az alkotó külföldi volt, de számos művészettörténész úgy gondolja, hogy a szobrokat Kászonyi László faragta.

A többé-kevésbé egyszerűen díszített eklektikus külsőtér egy gazdagon dekorált szecessziós belső teret rejt. Az előcsarnokban márványoszlopok álltak és széles, több száz lámpással kivilágított márványlépcső vezetett fel az emeletre. Az alsó szinten helyezkedett el a 400 fő befogadóképességű kávéház és étterem. 

A 350 négyzetméteres bálterem szintén a földszinten volt és megvilágításáról 270 izzó és 3 hatalmas ívlámpa gondoskodott. A falakon óriási tükrök díszelegtek és itt álltak Pauli Erik „Az est” és „A reggel” című képei is. A bálteremhez két oldalról kisebb termek kapcsolódtak. A folyosókról pedig könyvtár, társalgók, olvasószobák és kártyaszobák nyíltak. A felsp szinteken 4 magánlakást alakítottak ki, ezek mellett működött a Budai Könyvtár Egylet és a Budai Anyakönyvi Hivatal. 

A Budai Vigadót 1900. január 20-án adta át Halmos János polgármester. A megnyitón hatalmas ünnepséget tartottak melynek fő anyagi támogatója Klotild főhercegné volt.
A Duna mindkét oldaláról érkeztek magas társadalmi rangú vendégek az eseményre. Éjfélkor pedig műtárgyakat árvereztek és a bevételt Buda szegény lakosainak megsegítésére ajánlották. Később a báltermet 306 férőhelyes színházteremmé alakították át. Ma ez a színházterem ad otthont a Magyar Állami Népi Együttes előadásainak, évente több mint 120 alkalommal. Napjainkban, ebben az épületben kapott helyet a Nemzeti Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza.

1997-ben felmerült, hogy a Budai Vigadó lenne a legjobb hely az új Nemzeti Színház számára, de végül ez az elképzelés nem valósult meg. A Budai Vigadót 2007-ben felújították. Nagy szükség volt már az épület rendbehozatalára, mert ez előtt utoljára a 1945-ben a II. Világháború után renoválták. Ahogy ma is látható, a szegélyek szobordíszei visszakerültek a helyükre és a mitológiai csoport elemei újra a timpanonon láthatóak. A bejárat előtt pedig, ismét kocsi behajtó található.

 
Az épületet 2011-ben műemlékké nyilvánították.