Budavár déli rész
Ha a Budai Vár felé vesszük az
irányt, nagy valószínűséggel bele fogunk botlani a budai oldalon található
fűvel borított körforgalomba a sikló lábánál, amit Clark Ádám, neves skót
mérnök, a Széchenyi lánchíd építésének vezetője és a budai Váralagút tervezője
után neveztek el. A körforgalom mellett találjuk egy hangulatos kis kert
közepén a "0" kilométerkövet is.
Ha pedig már feljutott a Várba, ezeket érdemes
megnéznie:
- Turul szobor: a magyarok nemzeti állatáról, a turulról (más néven kerecsensólyom) mintázott szobor már 1905 óta őrzi a Budavári Palota bejáratát, ugyanis ekkor készült el 6 méter magas alkotás Donáth Gyula tervei alapján. A madarat széttárt szárnyakkal ábrázolja, egy karddal az oldalán és koronával a fején.
- Sándor Palota: Az 1806-ban neo-klasszicista stílusban épült palota manapság a Magyar Köztársaság mindenkori Elnökének a rezidenciája. A két harang, ami itt található minden nap pontosan délben kondul meg, melyek hangja az egész várban hallható. Ezen kívül ekkor tekinthető meg az ünnepélyes őrségváltás is.
- Magyar Nemzeti Galéria: a galéria a Budavári Palota főszárnyában található, állandó kiállításai mellett időszakos kiállítások is rendeznek, melyekről érdeklődjön a múzeum weboldalán.
Az állandó kiállítás részei:
Földszint: Középkori kőtár, a középkorból és a reneszánsz időszakából származó kőmaradványok gyűjteménye
Első emelet: XIX. századi festmények, középkori és barokk gyűjtemény
Második emelet: XX. századi festészet és az 1930-as évek művészete
- Országos Széchényi Könyvtár: a könyvtás a palota Ybl Miklósról elnevezett szárnyában található, a Várhegy Dunával ellentétes oldalán. Országos könyvtár lévén minden Magyarországon megjelent könyvből tartanak legalább egy másolatot. A könyvtár épületében található egy folyosó is, ahol egy kiállítás keretében végig követhetjük a palota történetét is.
- Budapesti Történeti Múzeum: A múzeum talán egyik legérdekesebb kiállítása az első emeleten található, ahol Budapest második világháború alatti és utáni állapotát mutatja be. Ugyanakkor a legrégebbi kiállítások a föld alatt, az egykori pincékben találhatóak. A látogatóknak lehetőségük van felmenni a kilátó toronyba is, valamint megtekinthetik a bástyát az autentikus ágyúval és lőréssel. A múzeum (hétfők kivételével) minden nap nyitva van 10:00-18:00 óra között.
Ahhoz, hogy az egész várat meg tudják látogatni, legalább egy napra szükségük lesz. Tökéletes választás családi programokhoz is.