Gála Koncert

Egy valódi látnivaló, nem csak zeneszeretőknek.



A Budapest Gála Koncert egy egyedülálló rendszeres zenés előadás a város színében, ami 2014-es indulása óta sok ezer zeneszerető ember szívébe belopta magát.


Ez a fergeteges showműsor az egykori Duna Szimfonikus Koncertből nőtte ki magát azzá a csodálatos kavalkáddá, ami az ország legtehetségesebb énekesei, zenészei, muzsikusai és táncosai segítségével mutatja be Önök számára a magyar kultúra sokszínűségét. Az este alatt nem csak a Budapesti Operettszínház művészei fogják szórakoztatni Önöket a  Duna Szimfonikus Zenekar kíséretében, de lehetőségük lesz megcsodálni a magyar balett táncosok szemrevaló mozdulatait is, ahogy egy komplex élménnyé varázsolják ezt az ízig-vérig magyar előadást. 


A műsor művészeti vezetője, Szklenár Ferenc már 1994 óta vezeti a zenekart azzal a céllal, hogy szélesebb réteggel is megismertesse a klasszikus magyar zeneszerzők mesterműveit. A magas színvonal garantált a virtuóz játéknak és a tagadhatatlan tehetségeknek köszönhetően, úgy mint Rudnyiczky Tatyjana koncertmester vagy Demeter László fuvola szólamvezető. Deák András vezető karmester vezénylete alatt pedig mindez fonódik össze egy elbűvölő zenei élménnyé, mely előadásról előadásra ejti rabul a hallgatóságot.

A másfél órás koncert Budapest két egyik legpatinásabb előadó helyszínén kerül megrendezésre. A mesés Duna Palota mellett, mely úgymond az előadás eredeti otthona, most már lehetőség van a város legrégebbi színháztermében, a Pesti Vigadóban  is élvezni a magyar kultúra sokszínűségét.
A műsor egyik fénypontjaként hallhatják felzendülni a méltán híres tradicionális magyar hangszert, a cimbalmot, melyet virtuóz játék segítségével fog megismertetni Önökkel a zenekar egyik tagja. Ez a hangszer sok népszerű magyar muzsikának képezi az alapját, ezért kár lenne kihagyni az alkalmat, hogy testközelből hallgathassa csengő-bongó hangját.