Hősök tere és környéke

Hallott már a Hősök teréről?



A Hősök tere Budapest egyik legfőbb tere, ami az Andrássy út külső végénél helyezkedik el a Városliget mellett. Az Andrássy úttal együtt 2002-ben ez is bekerült Magyarország UNESCO világörökségi helyszínei közé.

Nevét az egész teret meghatározó, méltán híres szoborcsoportról kapta, amelyen a magyarok hét ősi vezérén és híresebb magyar királyokon kívül egyéb a magyar történelemben fontos személyek is helyet kaptak. A tértől jobbra találjuk a nemrég felújított Szépművészeti Múzeumot, a bal oldalon pedig a Műcsarnokot.

A Hősök tere központi eleme, mindeközben pedig Budapest egyik szimbóluma is, a Millenniumi Emlékmű. Közvetlen a szoborcsoport előtt találjuk díszes lánccal elkerítve azt a nagy kősírt, amit azoknak a hősöknek az emlékére építettek, akik életüket adták az emberek szabadságáért és az ország függetlenségéért.
Középen találjuk a 36 méter magas oszlopot a kitárt szárnyú Gábriel arkangyal szobrával a tetején, mely közel 5 méter magas. Egyik kezében a magyar koronát, a másikban az apostoli kettős keresztet emeli a magasba, épp úgy, ahogy a legenda szerint az államalapító, Szent István álmában tette.

Az emlékmű mögött áll, a Városligetben, Vajdahunyad vára. Eredetileg az 1896-os Millenniumi Kiállításra készítették, de a közeli határidők és idő hiánya miatt csak nem tartós alapanyagokból, főleg fából tudták csak megépíteni. Később a millenniumi ünnepségek után újraépítették akkor már tartósabb anyagokat használva. Az épületcsoport alapvetően három nagy építészeti stílus bemutatására készült, ezért találhatunk a váron belül egy gótikus, egy román és egy reneszánsz-barokk részt egymástól jól elkülöníthetően. Ma az épületben látogathatjuk meg a Mezőgazdasági Múzeumot, ami kategóriájában a legnagyobb egész Európában. 

A Városligetben találhatjuk még a Fővárosi Állat- és Növénykertet, a Fővárosi Nagycirkuszt, a Széchenyi Gyógyfürdőt további múzeumokat és az úgynevezett Városligeti Csónakázótavat is.

Olyan szép időben, mint amilyen most is van egy egész napot el lehet tölteni a liget és látnivalóinak felfedezésével. Tegyen egy hosszú sétát az árnyas fák alatt a jó levegőn, látogassa meg az érdekesnél érdekesebb múzeumokat és készítsen néhány képet emlékbe. Tökéletes családi program.


Kapcsolódó termékeink

Budapest Kártya