Karácsonyi szokások
Szokások Magyarországon
A magyar katolikus keresztények számára, Jézus születésének fénypontja december 24-én éjfélkor vagy 25-én napközben, a karácsonyi miséken való részvétel a mai napig. A katolikus családok december 24-én hagyomány miatt egésznap böjtölnek, és csak este vacsoráznak. Ez általában alma, dió, méz és fokhagyma, vajas bableves hús nélkül és mákos tészta voltak. Ez az idők változtával megváltozott és manapság már különféle halakat és töltött káposztát fogyasztanak.
Karácsonyi asztal Magyarországon
A népi hagyomány szerint a karácsonyi asztal nagyon fontos szerepet játszott az ünnep alatt, mivel a terítékre és az asztal tartalmára fontos szerepet fektettek.Úgy tartották, hogy a fogások mágikus erővel rendelkeztek. A régi időkben a karácsonyi asztalterítőket a tavaszi vetések során ruhaként használták.They believed that the catches have been given with magical power. A gabonamagokat az elrendezett asztalra helyezték és később a baromfiknak adták, hogy bőséget hozzanak, míg az asztal alá helyezett szalma Jézus jászolban való születését szimbolizálta. Később ezt a szalmát az állatok alá helyezték, hogy egészségesek legyenek míg pár szalmát elhelyeztek a gyümölcsösökben is, jó termést remélve. L
A karácsony a szeretet ünnepe
A nem vallásos de keresztény kúltúrát követőknek a karácsony inkább a szeretetről és a családi összejövetelről szól. Ez egy igen elterjedt szokássá vált, hogy karácsonykor a megnövekedett család összejön és megajándékozzák egymást egy bőséges vacsora után.
Betlehem, Karácsony estéjén
Nativity scene on Christmas Eve
Betlehemezés a múltban egy igen elterjedt és ismert karácsonyi szokás volt amely egy többjátoks drámai játék volt. Ezt a szokást néhány helyen még ma is tartják. A legfontosabb része a falusi betlehemezésnek a párbeszéd és éneklés volt a betlehemi pásztorok által. A betlehemi játéknak a helyszíne egy templom alakú betlehem volt mely a Szent Családot jelképezte.
https://www.magyarorszagom.hu/karacsony-magyarorszagon.html
pixabay