Magyar esküvői hagyományok, szokások 1

Hogyan változtak a szokások és hagyományok az évek során? Ebben a rövid cikkben összegyűjtöttük hogyan változtak az esküvőkkel kapcsolatos szokások a századok során. 

Sok-sok évvel ezelőtt a falusi közösségekben mindennek meg volt a maga helye és ideje. Számított, mikor van a polgári esküvő, mikor tartják a templomi ceremóniát, még az esküvői menet időpontját is pontosan meghatározták. A falusi esküvőkön a vendégek már templomba vezető meneteken elkezdtek táncolni és mulatni.  

Azok akik nem voltak meghívva a leendő házaspár ünneplésére, gyakran az esküvői menet közelében álltak vagy elkísérték a menetet a templomhoz. Ezeket az embereket leselkedőnek hívták és néha kaptak lángost vagy innivalót, a hagyománynak megfelelően.

Mindennek szigorú szabályai voltak, még az ajándékozásnak is. Az is meg volt szabva, hogy milyen ajándékokat kell adni. Torta, sütemény, főzetek, liszt, cukor és egy tyúk. 
Nagyon fontos, hogy a polgári ceremóniát tartották meg először és utána a templomit, történjék bármi, a sorrendet be kellett tartani. 

Ezekben az időkben a hagyomány része volt a lánykikérés. Az esküvő előtti este a vőlegény és a rokonai kidíszítették a kocsit vagy szekeret és zenészek kíséretében elmentek a menyasszony házáig és vittek magukkal egy kakast. A menyasszony és családja egy csirkét adott a vőlegénynek, először egy öreget, aztán egy fiatalt majd harmadjára adták a pont megfelelő életkorú tyúkot, amit a vőlegény el is fogadott. Ha a kakasnak kedvére való volt a tyúk az azt jelentette, hogy Isten áldását adta a házasságra, és a leendő házaspárra szerencsében gazdag élet vár és bő gyermekáldás.

Volt idő, amikor a tanú volt az egyik legfontosabb személy, a vendégek szórakoztatása szempontjából. Ma a vőfély egyfajta  humoros ceremóniamesterként mulattatja a a násznépet.
Néha a mai napig megtartják a régi hagyományokat, de gyakoriak az új programok és szokások is.

A hivatalos ceremónia után következett a menyasszonytánc. A tánc alatt a vendégek pénzt gyűjtöttek össze egy kalapban, az összegyűlt összeget pedig megkapta az ifjú pár. Hogy még egy kis pénzt gyűjtsenek, ez után a bolond menyasszony tánca következett. A vendégek közül egy férfi beöltözött menyasszonynak és humoros táncot lejtett, amit a vendégek aprópénzdobálással ünnepeltek. Az összegyűlt apró szintén a friss házasoké. Ezek a hagyományok hozzásegítették az ifjú párt ahhoz, hogy némi pénzzel a zsebükben kezdjék el közös életüket a költséges esküvő után.

 A 19. századig nagyon fontos hagyománya volt a nászéjszakáknak. Főleg a közösség vallásos részének jelentett sokat. Ugyanis ha vérfoltos volt a lepedő az igazolta a menyasszony érintetlenségét és azt, hogy szüzességét a férjének adta.

Az esküvői szertartások után a család egyik tagja bekötötte a fejét az újdonsült feleségnek, haját pedig kontyba kötötte. Az első gyermek születéséig az arát menyecskének hívták.
  
Ma már az esküvők teljesen más jellegűek, talán a kisebb falvakban, a városoktól távol tartják még a régi jó hagyományokat, de sajnos csak ritkán. Ahogy a mondás is tartja: „Ahány ház annyi szokás”