Magyarország borrégiói

Magyarországon jelenleg 22 elismert borvidék, melyek merőben eltérnek egymástól változatos klímájuknak és fekvésüknek köszönhetően.

Magyarországon egy finom bor mindig is része volt egy igazán ízletes vacsorának. A magyar konyha híres nehéz, zsíros és fűszeres fogásairól, melyhez egy pohár száraz bor kiválóan illik, és még az emésztésre is jótékony hatással van. Érdemes nem megfeledkezni arról sem, hogy a konyhák mellett a gyógyszerek között is megtalálhattuk, ugyanis sok belőle készült szert használtak a népi gyógyászatban is.

A bor a kezdetek óta kihagyhatatlan része volt sok ünnepségünknek, csak hogy párat említsek mennyegzőnek, keresztelésnek, de sokszor fontosabb megegyezéseket is egy üveg bor kíséretében kötötték meg. Kevesen tudják, hogy a mi Mátyás királyunk is nagy pártfogója volt a magyar boroknak. Úgy tartják, hogy budai várában olyan sok bort tárolt, hogy bármikor, amikor messzebbről érkeztek nemesek a környékre, mindig próbáltak a király várában megpihenni, hogy élvezhessék kicsit a királyi borválogatást.

Sok úriember lefekvés előtt megivott egy pohárka bort benne gyömbérrel, szegfűszeggel és fahéjjal, mivel ettől könnyebben álomra tudták hajtani fejüket.

Egy érdekes tény a borról, hogy néhányuknak nagyon jó illata van, mivel az emelők parfümként valamilyen cetfélék bélfehérjét vagy közép-ázsiai szarvasmirigy váladékát használják.

Ma hazánkban hivatalosan 22 elismert borvidék van. Az éghajlat váltakozása miatt a borvidékek merőben eltérnek egymástól. Magyarország éghajlata többnyire kontinentálisnak mondható, de egyes helyeken jobban érződnek az Atlanti-óceán időjárást befolyásoló tényezői, még más területek a mediterrán hatások uralják.

A magyarok büszkék boraik sokszínűségére. Az igazi testes vörösbortól kezdve a fehérborokon át egészen a természetesen édes aszú borokig mindent megtalálni kis országunkban. Mégis Magyarország fehérbor termesztő országként ismeretes, amit a számok is alátámasztanak, a bortermelés 75%-a fehérbor. Természetesen vörösboraink is híresek, csak hogy párat említsünk a Szekszárdi, Egri és Villányi borok is kimagasló minőséget képviselnek.

A 22 borvidék pedig a következő:

Felső-Pannon borrégió:

  • Ászár-Neszmélyi borvidék
  • Etyek-Budai borvidék
  • Móri borvidék
  • Pannonhalma-Sokoróaljai borvidék
  • Soproni borvidék

Etyek-Budai borvidék: ”Budapest szőlőskertje” egy gyakran használt kifejezés erre a borvidékre, ahol nagyon illatos és zamatos fajtákat termelnek. A főváros közelsége nagyban meghatározta a környék fejlődését. Legismertebb fehérborai a Chardonnay, Olaszrizling és Sauvignon blanc.

Balatoni borrégió:

  • Badacsonyi borvidék
  • Balatonboglári borvidék
  • Balatonfelvidéki borvidék
  • Balatonfüred-Csopaki borvidék

Balatonboglári borvidék: Ezen a vidéken is a fehér szőlőfajták az elterjedtebbek, de találkozhatunk kiváló minőségű vörösborokkal is. A fehérborok közül érdemes megemlíteni a Sauvignon blanc-t, Olaszrizlinget, és a Sárga muskotályt, míg a vörösborok közül a Balatonboglári Kékfrankos, Cabernet Sauvignon és a Merlot tűnik ki a sorból. Érdekesség, hogy az itt készített pezsgőt jelenleg a legjobbnak tartják az egész országban.

Pannon borrégió:

  • Pécsi borvidék
  • Szekszárdi borvidék
  • Tolnai borvidék
  • Villányi borvidék

Villányi borvidék: Magyarország első számú vörösbor termesztő területe. A környék a legalkalmasabb a különféle vörös szőlőfajták termesztésére, hála éghajlatuknak és a földjük minőségének. Merlot, Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet Franc, Pinot Noir és Syrah boraik ismerősek lehetnek, melyeket mind előszeretettel fogyasztják.

Duna borrégió:

  • Csongrádi borvidék
  • Hajós-Bajai borvidék
  • Kunsági borvidék

Kunsági borvidék: Az ország legnagyobb kiterjedésű borvidéke, megközelítőleg 26.000 hektáron terül el. Nagy területéhez képest ez rendelkezik a legrosszabb adottságokkal a bortermeléshez. A telek it a leghidegebbek, míg a nyarak a legforróbbak és a csapadék kiszámíthatatlansága sem kedvez a szőlőnek. Rajani Rizling, Kékfrankos és Cserszegi fűszeres a környék leghíresebb borai.

Felső-Magyarország borrégió: 

  • Bükki borvidék
  • Egri borvidék
  • Mátrai borvidék
  • Tokaji borrégió
  • Tokaj-Hegyaljai borvidék

Tokaj-Hegyaljai borvidék: A legnagyobb ázsióval rendelkező borvidékünk, az egész világon ismerik nevét. Egy megközelítőleg 5500 hektáros területen fekszik. Tokaj egy fehérbor termelő vidék, szőlőfajtái közé tartozik a Furmint, Sárgamuskotály, Hárslevelű.  Szárazboraikat pedig  Sauvignon blanc-ból és Chardonnay-ből készítik, melyekből kiváló minőségű bor lesz



Kapcsolódó termékeink

Bor és ételkóstoló hajó