Szent István Bazilika 2
További oltárok:
A bejárathoz közel Nádler Róbert által festett oltár látható, ami Szent Cecíliát a zene védőszentjét ábrázolja.
A kereszthajóban látható lélegzetelállító szépségű,
nagy méretű oltárképét Stettka Gyula festette és a megfeszített Krisztust
ábrázolja.
A következő oltár egy triptichon, ahol József a gyermek Jézust tanítja, valamint az apostolszentek Péter és Pál is szerepelnek a festményen, mely Feszty Árpád munkája.
Ólomüveg ablakok:
Új ólomüvegablakokkal egészítette ki Polyák János üvegműves, Róth Miksa kartonjait használva. Az ablakok a az eredeti témaválasztást viszik tovább Alexandriai Szent Katalin, Szent Henrik
Német-római császár, Szent Leopold és Szent András képmásaival. A kereszthajó
két nagyobb oltára fölött a Szent Korona és az Apostoli Szentszék jelképei
láthatóak.
Harangok:
Egyetlen kivételével a Bazilika összes eredeti harangja a háborúk martalékává lett. A Mária harang, amit Walser Ferenc harangöntödéjében készítettek 1863-ban, volt az első, amit az északkeleti toronyban helyeztek el. Különleges hangja és ötvözete miatt, nem esett a rekvirálások áldozatául. Az elhurcolt harangokat természetesen újakkal
helyettesítették, amiket Bambergi Érsekség és hívei, a müncheni Rotary Club, és
a Passaui Egyházmegyei Caritas alapítványa ajándékozta a Bazilikának 1990 és
1993 között.
Jelenleg a Szent István Bazilika két tornya hat harangnak ad otthont. Ezek között található az ország legnagyobb harangja. A 9250 kg-os harang a délnyugati toronyban található és felszenteléskor a Szent István nevet kapta. Öblös hangját csak különleges alkalmakkor lehet hallani, például az augusztus 20-ai ünnepi körmenet alatt csendül fel átható basszus szólama.
Az északnyugati toronyban öt harang pihen az eredeti öntöttvas haranglábakon. A Mária harang 3100 kg, a Szent Henrik 2150 kg, a Boldog Gizella 1200kg, a Szent Imre 750 kg, a Szent Erzsébet harang pedig 500 kg súlyú.
Panoráma kilátó:
A bazilika kupolája körül kőbalusztrádos erkély húzódik, 65 méteres magasságával ez Pest legmagasabb kilátója, melyről rálátni a városra és a Dunára is. A 2003-as restaurálások óta liftek kerültek a régi kéményjáratokba, így könnyítve meg a feljutást, de a bátrabbak választhatják a 304lépcsőfokot is.
A kripta:
A kriptát Ybl Miklós tervezte, klasszicista stílusban, ész számos
reprezentatív rendezvénynek ad otthont. Az oldalfalakon urnasorok futnak, itt
nyugszanak a világhírű futballisták, Puskás Ferenc és Varga Zoltán valamint az
olimpiai bajnok Polyák Imre is Közvetlenül a szentély alatt. A kripta díszei között márványszobrok
láthatóak itt, például Szent Leopoldról és Szent Istvánról, melyet Senyei
Károly készített, de Mária kőszobra is helyet kapott, ami a 19. század utolsó
harmadában készült.