Tömegközlekedés Budapesten

Már biztosan észrevette milyen színesek a budapesti tömegközlekedés járművei. A járművek színekkel vannak kódolva és minden szín egy saját rendszert jelöl. 



A Kék színű buszok már 1915. március 1. óta róják Budapest utcáit. Ebben az évben a buszokat forgalmazó cég pirosra akarta festeni a járműveket, de ezt a város vezetése nem engedte meg, politikai okok miatt. Az ok maga elég logikus, ugyanis a piros szín ekkor a kommunista párttal volt összekapcsolható. Amikor 1928-ban újabb buszokat adtak az állományhoz, továbbra sem engedélyezték a piros színt, mert rossz emlékeket idézett volna a vörös terrort átélő lakosságban. Ezért a budapesti buszok megkülönböztető színe a kék.

A trolibusz először 1949. december 21-én indult el Budapesten. Ekkor Magyarországot kommunista kormány vezette. Az első trolibusz a 70-es számú volt, ugyanis Sztálin a híres kommunista vezető 70. születésnapján helyezték üzembe. Nem tudjuk, hogy a véletlen műve vagy tudatosan tervezték, de végül a trolibuszok színe a piros lett. Talán az az oka, hogy a buszok kékek, a villamosok sárgák, a HÉV-ek pedig zöldek voltak abban az időben, így nem volt túl sok más lehetőség, amiből választani lehetett.

A HÉV színe a zöld, arról, hogy miért ezt a színt kapta viszont nincs információnk. Egyesek úgy gondolják, hogy azért, mert a járművek elhagyják a városi határait és sokkal zöldebb környezetben is fut a pályájuk, ez valóban egy logikus magyarázat lenne. A első HÉV vonalat 1887. augusztus 7-én indították, Közvágóhíd és Soroksár között, de még ugyanabban az évben kibővítették Dunaharasztiig MA már több HÉV vonal fut ki a fővárosból a közeli településekre, a jármű pedig kényelmes, könnyen használható és gyors. 

Az első villamos vonalat 1911-ben avatták fel a Nyugati pályaudvartól a Király utcáig. A kocsikat sárgára festették és a villamosok színe azóta sem változott. Ez az egyik legjobb jármű Budapesten, mert könnyen megáll, kötött pályán közlekedik és kevésbé környezetszennyező, halk és a hosszan kiépített vonalakon könnyen eljuthatunk úti célunkhoz.
Régebben voltak barna villamosok is, de erre csak azok az emberek emlékezhetnek, akik éltek a II: világháború előtt.  Néha a nosztalgia járatokon indítanak ilyen, régi villamosokat, vagy akár más régi járműveket.  Az elektromos villamosok megjelenése előtt lóvontatta szerelvények közlekedtek Budapesten


Kapcsolódó termékeink

Budapest Kártya