Lánchíd

Széchenyi Lánchíd

1820 telén, mikor Széchenyi István apja meghalt szeretett volna elmenni Bécsben tartott temetésére. Ekkor fogalmazódott meg benne egy állandó kőhíd építésének az ötlete, hiszen az éppen akkor tetőző dunai jégzajlás ellehetetlenítette a hajón való átkelést ezzel megnehezítve Széchenyi dolgát.

a kivitelezés irányítója a skót származású Adam Clark volt, akinek a neve ismerős lehet, ugyanis a híd budai hídfőjénél található tér az ő nevét viseli. (Clark Ádám tér)

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hatására a kivitelezés lelassult, a városlakók csak 1849 végén vehették birtokba a hidat. Ekkortájt még minden áthaladónak vámot kellett fizetnie, hogy átmehessen a hídon. A gyalogosoknak ez 1, a kis szekérrel közlekedőknek 5, még a nagy szekérrel közlekedőknek 10 krajcár volt ez a díj. Érdekes tény, hogy maga Széchenyi sosem mehetett át a hídon, hiszen az átadás idejére már a döblingi elmegyógyintézetbe vonult vissza.

1914-ben újították fel először a hidat, amit 1915-ben már újra meg is nyitottak. Ekkor neveztek át a hidat hivatalosan is „Széchenyi Lánchídnak”, az addig használatos „Lánchídról”.

1945-ben a II. Világháború végén a Budapest összes híját felrobbantották, köztük a Lánchidat is.

 1948-ban újraépítették és eredeti átadásának 100. évfordulóján újra átadták azt a budapesti lakosoknak.

A Széchenyi Lánchíd klasszicista stílusban épült. Mindkét oldalán megtalálhatjuk a magyar címert és a hidat vigyázó kőoroszlánokat is. Ezekhez az oroszlánokhoz, pontosabban azok nyelvéhez fűződik egy érdekes legenda. Sokan azt állítják, hogy a faragott oroszlánoknak nincsen nyelvük, még mások szerint csak nem látszik az utca szintjéről. Mikor legközelebb arra jár, mindenképpen vessen ön is egy pillantást rájuk.

A Széchenyi lánchíd egy kötelező látnivaló, ha Budapesten jár. Este kivilágítva még gyönyörőbb, úgyhogy megtekintése ekkor ajánlott igazán.